LinDili, avagy LINDI anyu hétköznapjai 1. rész

Sokan azok közül, akik ismernek, nem értik, hogy van időm mindenre. Elárulom, nincs szupererőm, pont ugyanolyan hétköznapi ember vagyok, mint mások, ezt most szeretném is megmutatni nektek.

Csütörtök “reggel” 4:30, Dodo ébred. Világom nem tudom. Háromszor is ránézek az órára és nem hiszek a szememnek, mert olyan történt, ami legkiesebb szívem csücske életében soha, nem ébredt fel éjjel. Egyszer sem.

A következő fél órában amíg megpróbálom visszaaltatni, átgondolom a napot. Megyek a nagykerbe, szabok, Adél ma haza jön ebéd után, mert a héten alaposan megcsappant az óvónénik száma. Persze, nyilván megpróbálom megkönnyíteni az életüket, hazahozom, hiszen úgyis itthon vagyok…

5:00, méhem legifjabb gyümölcse rekedten bele hörgi a pirkadatba: “Nem alszooom! Nem akarok aludni!” és már hergeli is magát, hiszen ő most dacol, de nagyon. Rendben, semmi gond, menjünk reggelizni.

Ébredezünk

Valahogy eltelik az idő, a második kávét fontolgatom. 6:15, az én okos nagy lányom belső órája ma is tűpontos. Megjelenik és már mondja is: “Jó reggelt, ma milyen nap van? Várj, ne is mondd meg, tegnap szerda volt, akkor hétfő, kedd…”Nem igazán fogom amit mond, foszlányok megvannak “..,ma nincs torna, csak úszás, akkor mehetek táncinaciban…”

7 óra körül járunk, mégsem iszom még egy “neszkávét” (igen, ismét elromlott a kávéfőző, minek is akartam tejhabot a kávémra?), inkább út közben iszunk egy normálisat Ancsival, aki hű társam a nagyker túrákon.

Indulás

Összevakarom a családot, Adélt Ádám elviszi az oviba, én viszem Dodot a “nagyibölcsibe”. Útközben csacsog és tervezgeti a napját: “Megyünk Mamóval pataksoz. Nem! Megyek lovaldába, nézem lovacskát.”

Miután a nagymamám és anyukám gondjaira bízom, irány Ancsi és a nagyker. Uh, remélem, lesz a dinós anyagból, azt már kedden kiszúrtam, de akkor még nem lehetett elhozni. Izgulok nagyon.

Remek, sorompó. Jön a vonat. Kettő is, csak el ne aludjak…

Folyt.köv.